16.rész

Ahogy ott ülök Choeval szemben, és Yoongi képét bámulom a falon, úgy érzem nem lenne hozzá erőm. Valakinek odaadni testem-lelkem, aki teljesen mégse lehet az enyém.
Érzem hogy könnyek gyűlnek a szemeben, de  nem szabok nekik gátat, így sorra legördülnek arcomon, vékony csillogó sávot hagyva maguk után.
-Woo Hee-Young-szólal meg Choe jó pár perccel kis lelkesítő monológja után-te sem gondolhatod komolyan hogy ilyen könnyen feladod a dolgot.
-Hát, pedig lehet ez fog történni-mondom szipogva.
Miközben ezt mondom felé fordítom tekintetem, és meglepődök amint meglátom az arckifejezését. 
Olyan kétségbeesett fejjel néz rám amilyet még sosem láttam tőle.
-Jaj Heeyo, gyere már ide-mondja, és széttárja karjait.
Felkelek az ágyról és odacsoszogok hozzá, majd megölelem.
-Choe én tényleg nem tudom mit kéne most tennünk.
-Először is-mondja, és elenged hogy szemembe nézhessen-fejezd be a sírást.
-Rendben- mondom megtörlöm arcom és könnyeim azonnal el is apadnak magabiztos hangvételének köszönhetően.
-Másodszor pedig. Nincs sok időnk. Viselkedjünk úgy mintha tényleg együtt lennénk. Használjunk ki minden pillanatot, és ne bánjunk meg semmit. Értetted?-ahogy ezt kérdezi mellkason bök a mutatóujjával és olyan viccesen morcos fejet vág hogy alig bírom ki nevetés nélkül.
-Értettem kapitány-mondom neki és szalutálok egyet.
Ő erre felnevet és magához szorít.
-Ajj te hülye imádlak-mondja.-de most jobb lenne lemenni. Ja és lehet Suga besértődött rád.
-Mégis honnan veszed?-kérdezem, és beleborzongok a gondolatba hogy esetleg megbántottam, azt aki jelenleg apró világom középpontja.
-Hát elég savanyú fejjel távozott a szobából mivel gondolom lehet nem esett neki túl jól hogy elküldted.
-Pedig én nem akartam-kezdeném, de telefonom elkezd remegni , majd őrült hangerővel üvölteni a Good Dayt japánul, én pedig azonnal felveszem, hiszen a kijelzőn Anya nevét pillantom meg.
-Szia kincsem-hallom meg a hangját.-az a helyzet hogy ma nem megyek haza. Apád lehet fog otthon keresni, így jobbnak láttam ha a nénikédnél alszok.
Na igen a nénikém Dae-Hyun. Mindig is rühellte Apámat, és fatális hibának tartotta hogy Anya hozzáment. Valahogy nem is csodálkozom hogy egy ilyen helyzetben Anya mellett áll.
-Rendben Anya semmi baj.
-Ugye jól ellesztek egyedül, nem lesz semmi baj?-kérdezi anyai aggodalommal hangjában.
-Igen persze, de te most inkább menj és pihenj, majd beszélünk.
-Rendben Kincsem. Szeretlek.
-Én is.
Meghallom a hívás végét jelző hangot, és újra érzem azt a lerázhatatlan súlyt, és szomorúságot magamon amit J-Hope napközben elűzött.
-Menjünk-szólok, és kinyitom ajtómat.
-Várj ki volt az?-fogja meg Choe a csuklóm.
-Anya. Elfognak válni Apával. És ma nem jön haza.
-Hee-Young én annyira sajnálom...
-Ne sajnáld-mondom és hamisan rámosolygok-nem tehetsz róla.És segíteni se nagyon tudsz rajta.
-Tudom... 
-Akkor ne szomorkodj emiatt.
-Hé figyelj mi lenne ha ma is itt aludnék? -kérdezi, és visszatér a mosoly az arcára.
-Az nagyon jó lenne-válaszolom, és újra elindulok kifelé.
Lemegyünk konyhába, Choe leül V mellé, ő pedig elkezdi etetni valami kinézet alapján ehetőnek aligha mondható dologgal.
Cho-Hee mégis úgy néz ki mintha nem lenne nála boldogabb a Földön ahogy Tae mellett ül.
Pár percig elnézem őket az ajtóban állva, majd megfogadva Choe tanácsát leülök Suga mellé, hogy hátha sikerül vele beszélgetnem egy kicsit. Ám ő abban a pillanatban hogy leülök felpattan mellőlem.
-Hova mész?-kérdezem tőle, megfogva ruhaujját.
-Befejeztem az evést, most pedig megyek és lezuhanyzok-mondja tárgyilagosan, de mégcsak felém se fordul és szószerint kitépi pólója ujját kezeim közül. 
-Oh értem-mondom, és Choera nézek aki csak a vállát rángatja.
Amint kimegy a konyhából, így szól Tae.
-Majd megbékél, adj neki egy kis időt. Elég nagy csorba esett az önbecsülésén amiatt hogy elküldted.
-Hát rendben -válaszolok neki szomorkásan.
Ezek után én is eszek valamit, de annyira belemerülök gondolataimba hogy nem is emlékszem mi volt az. 
Mindenki hamar álomra hajtja a fejét, így esélyem sincs beszélni Sugával. 
Pár órával később álmatlanul hánykolódok az ágyamban, és gondolkozok hogy most mégis mit kéne tennem. Az egyértelmű hogy haragszik rám. Ám az már kevésbé hogy mit is kéne tennem hogy kiengeszteljem.
-Vagy tedd meg amit akarsz, vagy aludj, de nem forgolódj már ennyit-mormogja bele Choe a párnájába, ugyanis ma este feljutott a szobámba így velem alszik.
-Bocsi-suttogom neki kikelek az ágyból, és kimegyek a szobából. 
Hangtalanul lesurranok a lépcsőn és a konyhába megyek egy pohár vízért.Apró kortyonként iszom meg, de továbbra sincs semmi értékelhető ötletem. Feladom. Fogalmam sincs mit kéne tennem.
Ígyhát beteszem a poharam a mosogatóba, és elindulok vissza.
Kimegyek a folyosóra, és éppen indulnék az emelet irányába amikor valaki megszólal a hátam mögött.
-Mondd csak mi jót csinálsz itt az éjszaka közepén?