13.rész(+16)

Mielőtt befordulnék egy sarkon, hátra fordulok hogy lehagytam e már J-hopeot, ám  ő még mindig a nyakamban lohol.

Aztán a következő pillanatban neki csapódok valaminek. 

Pontosabban valakinek.

-Hé jobban is figyelhetnél-kezdi, én pedig rögtön tudom hogy kiaz. Yoongi.

-Bocsánat-emelem fel rá a tekintetem, és szemeiből látom hogy felismert.

Valahogy becsapódásom közben átölelt, és még pár hosszú másodpercig úgy áll. Úgy tart a karjaiban mint tegnap este.

-Remélem jól vagy-súgja oda nekem úgy hogy csak én halljam.

Lehet nem kéne elhamarkodott döntéseket hoznom, és adni neki mégis egy esélyt?

-Hé engedd el, nekünk van még egy elintézetlen ügyünk-hallom meg Hopie hangját.

-Hagyd már békén- mondja Suga, és karjait egy kicsit erősebben fonja körém.

-Jólvan, nyugi , csak viccelek-mondja J-hope, és kínosan felnevet.

Felnézek  Suga arcára, és minden megvilágosodik számomra, ugyanis olyan fejet vág hogy csodálom hogy még senki nem halt meg a tekintete miatt.

Féltékeny. Azért mert megöleltem reggel Hobiet. És lehet azért is mert utána szó nélkül ott hagytam. Azért mert ma még tulajdonképpen hozzá se szóltam. Azért mert Hoseok elrángatott, én pedig minden szó nélkül követtem, és őt pedig ott hagytam. 

-Hogy én mekkora idióta vagyok-mormogom bele Suga pulcsijába, és én is dereka köré fonom karjaimat.

-Mit mondtál?-kérdezi ellágyult hangon.

-Csak azt hogy lehet jobb lenne megkeresnünk Choet, és TaeTaet és lassan hazaindulni-mondom, hogy mentsem magam- kezdek kicsit fázni.

-Miért is ne, gondolom mindenki kiszórakozta  már magát-mondja Suga mosolyogva. Rájövök hogy tegnap este óta nem is láttam mosolyogni, és arra is rájövök hogy hiányzott az a cuki mosolya.

Én akarok az oka lenni hogy állandóan mosolyog.Tehát úgy határozok én is leszek az oka.

Amint mindenki rábólint a javaslatomra Suga elenged, de egyik kezét vállamra fekteti, magához húz, és így kezdünk el sétálni.

Én értetlenül felnézek rá, ő pedig rögtön veszi a lapot, és így szól.

-Azt mondtad fázol.

Cho-Hee POV

Belekortyolok a forrócsokiba, és ahogy elveszem a poharat a számtól V felnevet. 

-Mi olyan vicces?-kérdezem kissé ingerülten, mert már vizes se vagyok, a sminkem se folyt le, még a mosdóban megnéztem.

-Bajuszod van-mondja továbbra is nevetve, úgy hogy majdnem lefordul a székről.

-Hogy mi?-értetlenkedek tovább. Bajuszom? mégis miről beszél ez.

Mivel látja rajtam hogy továbbra se értem keresztül hajol az asztalon.

Hüvelykujját végighúzza ajkam fölött, és közben a szememre, majd a számra néz, és látom hogy fejben egész máshol jár.

Visszaül, felemeli ujját, amin hab van. Viszont mostmár nem nevet, hanem arca kissé vörös. Talán zavarban van?

-Ah már értem- mondom mosolyogva, hátha ezzel kissé oldom a feszültséget kettőnk között.

-Örülök neki-mondja, és lenyalja ujját. Mostmár ő is mosolyog.

Nagyjából még vagy egy órát ücsörgünk a kávézóban, és mindenféle hülye történetet mesélünk egymásnak, amiknek néha úgy nevetünk hogy egy-két vendég igen rosszalóan tekint felénk.
-Hát itt vagytok-szólal meg valaki a hátam mögül.
Felismerem a hang gazdáját: Heeyo az.

Hátra fordulok és látom hogy mindannyian itt vannak, az ajtóba állnak.
Hee-Young odafut hozzám, és nyakamba ugrik.
-Már órák óta keresünk titeket, miért nem vetted fel a telefont?-kérdezi, és a hangja elcsuklik-esküszöm már azt hittem megevett titeket a hülye oroszlánotok.
-Olyan bolond vagy-mondom és mosolyogva én is megölelem.
Hee-Young POV
Miután megtaláltuk Cho-Heet, és Taehyungot, elindulunk a kijárat felé, mivel max egy fél óra van zárásig, és már kezd besötétedni.
Hát igen ezzel jár az ha délbe kelünk.
Úgy veszem észre hogy  Choe megbékélt, ugyanis mellettem ballag, és azt meséli milyen izgalmas volt az hogy majdnem két órát bent ültek abban a nyamvadt kávézóban.
-Csak nem láttunk oroszlánokat- mondja, és szája sarka lefelé görbül.
-Itt lesznek mindjárt, az előbb jöttünk el mellettük-mondom neki, hogy felvidítsam.
Miután V és Choe kiugrálja magát az oroszlánok előtt már tényleg a kijárat felé vesszük az irányt.
Hazafelé megint előre ülök Jinhez navigálni. Útközben mindenki elmeséli mit látott, így elég nagy hangzavar keletkezik a hátsó ülésen.
Taehyung POV 
-Heeyo ellopom az egyik pólód ha nem baj-mondja Choe , amint megállunk a ház előtt.
 Kiszáll, és elfut az ajtóig, hogy ne fázzon. Én vagyok a második aki kiszáll, és én is utána futok, hiszen a pulcsim nélkül én is eléggé fázok. Heeyo jön, és kinyitja az ajtót, majd Choe felviharzik az emeletre.
Nem bírok magammal. A gondolat hogy fent leveszi pulcsim, és utána egy teljesen felesleges pólót húz magára igen csak felidegesít.
Így hát én is  utána megyek, de amikor a folyosó végén járok RapMon aki utolsónak jött be, így még a folyosón tartózkodik  utánam szól:
-Hé Taehyung hova mész-mondja, és ahogy hátra nézek rá sokatmondóan rámmosolyog.
-Én? Csak a mosóba-mondom, hogy leplezzem terveimet.
Lassan megyek tovább, amíg meg nem hallom hogy utána is becsapódik a konyha ajtaja.
Ezután futásnak eredek. Majdnem pofára esek, úgy sietek felfelé a lépcsőn. Vágyom rá, ez nem kérdéses.
Egy pillanatnyi habozás nélkül feltépem Heeyo ajtaját, és belépek rajta. Először meg se találom Choet, ugyanis félig a szekrényben van.
-Heeyo, nem találom azt a kék pólót amit a múltkor is kölcsönadtál-szólal meg, de alig értem, mert hangját elnyomja a szekrény vastag fala, és a sok ruha.
-Nem Heeyo vagyok-szólalok meg megszeppenve, hogy nem is számított más látogatóra.
-Tae?-hallom értetlen hangját, és elkezd kimászni a szekrényből.
Ám időközben koppan egyet a feje, gondolom a polc aljában, így mikor végre kikászálódik onnan csendben elhordja mindennek a szekrény nénikéjét, és fejét dörzsöli.
Ahogy felegyenesedik látom hogy még mindig rajta van a pulcsim, és remek ötletem támad.
Rámemeli tekintetét, és értetetlen fejet vág.
-Hát te?-kérdezi, huncutul mosolyogva. A mosolyával őrületbe tudna kergetni!
-A pulcsimért jöttem-mondom, és reménykedem benne hogy megérti a szándékom.
Pár pillanatig áll dermedten, és látom hogy gondolkozik.
-Akkor vedd el-mondja, és tekintete szinte parázslik a benne lakozó vágytól.
Jó. Kész . Ennyi. Eddig bírtam.
A közöttünk lévő távolságot a fénynél is gyorsabban teszem meg, karjaimat dereka köré fonom, egy kissé felemelem, és megcsókolom. Nem tiltakozik,egy pillanatig sem, így beigazolódik az a sejtésem, hogy már azóta a délután óta amikor másodszorra találkoztunk meg volt közöttünk a szikra.
Nem tudom ki volt az aki azt mondta hogy a jó dolgokra érdemes várni, de marhanagy zseni volt az illető.
Pár csókot váltunk ebben a testhelyzetben, de miután érzem hogy nagyon nyújtózkodnia kell, egyszerűen feneke alá nyúlok, és felemelem. Édes Istenem, milyen formás!
Hogy ő is rásegítsen a dologra lábait derekamra kulcsolja, karjait pedig nyakamba rakja.
Hogy is szokták ezt a lányok mondani? Pillangók vannak a gyomromban? Mert ha így, akkor igen, úgy érzem pillangók vannak a gyomromban.
Legszívesebben most azonnal leteperném, ha nem fenyegetne a veszély hogy bárki ránk nyithat.
Ahogy tartom eszembe jut valami, amit még ebben a helyzetben is megtehetek, és belemarkolok fenekébe, ő pedig egy hatalmasat sóhajt.
-Taehyung mit művelsz velem-mondja, egy pillanatra megszakítva csókunkat.
-Én semmit, te csinálod velem-mondom, és szemem nem tudom levenni róla olyan gyönyörű a karjaim között. Tekintem lejjebb vándorol testén, végig nyakán, és mellein.
Ez a lány egy műalkotás.
-Ugye tudod hogy gyönyörű vagy?-mondom neki, viszont látom hogy ettől kicsit zavarba jön, és lehajtja fejét.
-Hé -szólok neki, és egyik kezemmel megemelem fejét-tényleg.
Ahogy megemelem fejét, haja hátraomlik válláról hátára, így igazán szép kilátást szerzek hófehér nyakára.
Nem bírok magammal, ajkaimat nyakára helyezem, először csak apró csókokat lehelve arra. Miután látom hogy már ettől kirázza a hideg selymes bőrét fogaim közé veszem, és így haladok egyre lejjebb a nyakán. Ő hátrahajtja fejét, és halkan nevemet sóhajtja. Ettől még jobban beindulok, és pulcsim cipzárját elkezdem rajta lassan lejjebb húzni.
Soha senkivel nem éreztem még ilyet. Bár érzéseim még nem tiszták, de kezd bennem megfogalmazódni valami olyasmi  hogy örülnék ha ő lenne majd gyermekeim anyja.
Ám ahogy lefelé haladok a nyakán, és ezen gondolkozom, kicsapódik az ajtó mögöttem, én pedig majdnem elejtem Choet úgy megijedek.