17. rész

Yoongi POV

-Én is megkérdezhetném tőled ugyanezt- válaszol nekem olyan halkan hogy még véletlenül se ébredjen fel senki és felém fordul.
-Nem tudok aludni-mondom és pár lépést teszek felé-túl sok minden kavarog a fejemben.
Pár pillanatig áll, és gondolkozik.
Majd megragadja csuklóm, és az ajtó felé kezd húzni.
-Hé te meg mit-kezdem, és próbálok ellenállni, de  ő egy ujját a számra teszi és lepisszeg.
-Bízz bennem-mondja, és rámemeli hatalmas zöld szempárját. Esküszöm ahányszor rámnéz, én mindannyiszor  újra és újra beleszeretek.
-Bízom.-válaszolom neki ugyanis ez az igazság. Soha senkiben nem bíztam még ennyire életem folyamán.
Pulcsit vesz fel és nekem is ad egyet , gondolom az Apukája cuccai közül, majd cipőt húzunk és indulunk is kifelé. Mielőtt még becsukná az ajtót, visszalép és egy kockás öreg pokróccal a kezében tér vissza.
-Az meg minek?- kérdezem meglepetten.
-Talán fel akarsz fázni?
-Miért mégis hová megyünk?
-Majd meglátod -kontrázik, én pedig inkább ráhagyom, mert nem nagyon hiszem hogy ennél többet ki tudnék szedni belőle.
Kilép az utcára, és megindul rajta lefelé , majd pillanatok alatt eltűnik szemem elől.
-Hee-Young-kezdem szólongatni, és elindulok abba az irányba amerre a legutóbb láttam.
Teszek pár lépést én is lefelé, majd valaki kinyúl a házak közötti apró sikátorból megragadja pulcsim kapucniját, és beránt a sötétségbe.
Majdnem elveszítem egyensúlyomat, de végül sikerül megállnom. Elrablóm lábujjhegyre emelkedik és megcsókol.
Csak egy apró puszi a számra, ám teljesen elvarázsol vele.Az utcai lámpák fénye ide már nem szűrődik be, de nekem nincs is szükségem fényre hogy tudjam ki az.
-Gyakrabban kéne ezt csinálnod-mondom neki, és rámosolygok mégha nem is látja a sötétben.
-Hát ha ezt szeretnéd-mondja, és újra megcsókol ezúttal sokkal szenvedélyesen. 
Már-már kezdek belefeledkezni lágy csókjaiba amikor hirtelen megáll, és elhúzódik tőlem.
-Nem ezért jöttünk. Gyere utánam-mondja határozottan és újra megragadja csuklóm, majd a sikátor vége felé kezd húzni.
Mivel már egy ideje a sötétben tartózkodunk még ha homályosan is, de látok. Így azt is látom mi felé húz. Egy tűzlétra. Ha csak egyszerűen benéznénk az utcáról fel se tűnne hogy itt van, ugyanis már olyan rozsdás hogy már-már beleolvad a téglafalba.
-Tényleg  fel akarsz azon mászni?-kérdezem tőle hitetetlenül ugyanis elég instabilnak tűnik a létra, ráadásul nem vagyok benne biztos hogy nem fog szétmorzsolódni a lábam alatt a vastag réteg rozsda miatt.
-Még szép- válaszolja, és meg is indul felfelé.
-Kész őrült ez a lány-mormogom magam elé, és megindulok utána.
A létra nem túl hosszú maximum tíz fokból áll, amin nem is csodálkozom tekintve hogy az épület aminek oldalán függ mindössze egy emeletes. Ahogy felérek Heeyo már ott  ül a két tető közötti kisebb vízszintes részen, alatta a leterített pléddel amit még induláskor vett magához.
Arcát felfelé fordítja, és az eget bámulja.Leülök mellé, ám én nem az égre fordítom tekintetem hanem rá.
Orcája kissé piros a hűvös széltől ami ezen a kései órán fúj. Az ősz előszele már ez. Szája szétnyílt ahogy tekintetét az égre fordította, és azóta is úgy maradt. Hatalmas szemei pedig szinte ragyognak. Olyanok mintha összegyűjtenék az összes csillag fényét ami ezen a nyárvégi estén az égen van.
Ahogy elnézem piros arcát, hatalmas szemeit, apró ajkait, és vékony kezeit amivel megtámaszkodik háta mögött rájövök hogy milyen törékeny. Pont olyan mint a porcelánbabák amiket a Nagymama tartott az üveges szekrényében. Azokat soha nem volt szabad megérintenem. Ez itt viszont az én porcelánbabám.
Ezekkel a gondolatokkal mosolyogva nézek fel az égre, és rájövök mi volt az amit hatalmasra nyílt szemekkel, és tátott szájjal bámult az elmúlt percekben.
Az ég szinte teljesen tiszta egyetlen felhő sem csúfítja el , így szinte az egész Tejút-rendszer látható ezernyi ragyogó csillagjával.
-Hát ez valami eszméletlen-mondom neki és az én szám is tátva marad.
-Nocsak csak nem sikerült lenyűgöznöm Min Yoongit?-kérdezi incselkedve.
-Hé te-szólok neki, és oldala után kapok hogy megcsikizzem.
Ő felnevet, és elkezd fetrengeni a pléden.Ahogy csikizem minden tagjával kalimpál, lehet ezért történik az hogy véletlenül fejbe rúg.
Én fejemhez kapok, bár szinte alig éreztem meg rúgását.
-Oh -kapja szája elé a kezét-rendben vagy?-kérdezi és fejem felé nyúl.
-Tudod lehet ennyi már kijárt nekem azok után amit műveltem veled-mondom neki és kínosan felnevetek.
-Yoongi-suttogja nevem, én pedig beleborzongok olyan bűnbánó a hangja- én nem haragszom semmiért.
-Pedig lenne hozzá jogod..
-De nem haragszom...és remélem te sem.
-Én? Ugyan miért haragudnék?
-Hát amiért Hoseokkal voltam egész nap. És azért is amiért kiküldtelek.Bár azt egyáltalán nem értem hogy azután miért voltál olyan amilyen..
-Na jó mondjuk ezek tényleg elég szarul estek-kezdem hogy kissé elvicceljem a dolgot de látom rajta hogy ő komolyan vette mondatomat és szája sarka kezd lefelé görbülni.
-Sajnálom.
-Héé..Vacsoránál csak a féltékenység miatt viselkedtem úgy. Eléggé úgy éreztem hogy J-Hope miatt küldtél el engem is.
-Pedig nem...-mondja továbbra is szomorkásan.
-Ajj Heeyo nehogy azt hidd már hogy komolyan tudnék rád haragudni...
-Miért ne higgyem azt?-kérdez vissza egy apró reményteli mosollyal az arcán.
-Azért mert képtelen lennék valaki ilyenre haragudni.
-Valaki milyenre?
Ahogy ezt kérdezi meglepetés ül ki az arcára.
-Nem vagy te kicsit túl kíváncsi?-kontrázok hogy húzzam kicsit az agyát.
-Aigoo-mondja, és durcisan újra felemeli tekintetét az ég felé. 
Pár percig csendben ülünk, ő nézi az eget, én pedig őt és próbálom letisztázni érzéseimet. Viszont képtelen vagyok rá. Nincs mit letisztázni, ugyanis minden olyan kristálytiszta mintha egy tökéletesre csiszolt zárvány nélküli hegyikristályba tekintenék.
Így hezitálás nélkül így szólok.
-Valaki olyanra akit ennyire szeretek.